Prózarázás

Irodalmi beszélgetéssorozat, amelyben természettudományos igénnyel mérjük fel mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. . .

Fotók/Videó/Audió

2012.05.10. 16:51 prozarazas

Bélflórák, fogkövek és NH, a novellahős, aki gyakran néz ki az ablakon

Az éjszaka későbbi részében a stoppolás nem volt elképzelhető, az utakon ugyanis már
senki nem közlekedett. Kronovnyik Ádám, ez a daliás férfi kénytelen volt hát gyalogszerrel
elindulni az országúton, Budapest felé. (Hazaút) Gerőcs Péter (27) születésénél fogva Budapesten él, és szülővárosát hosszabb időre sohasem hagyta el. Mindig otthon van. Az ars poeticára utaló kérdésnél fejti ki, hogy fontos számára a tér és az idő, amely valójában egy, nem párhuzamosítható. Egykori mentorát, Márton Lászlót idézi., de már a maga tapasztalatát fogalmazza meg, amikor a történetben a jellem formálását, kidolgozottságát tekinti a legizgalmasabb feladatnak. Mi a legfontosabb a prózában kérdésre is ezt válaszolja.
Márton László hatása alól nehéz volt szabadulnia és mesél egy történetet. Szakdolgozatában két szerző szövegét veti egybe, Mészöly Miklósét és Márton Lászlóét. Mint utóbb kiderül, mindkét szöveg sajátja, de egyetemi tanára ezt nem ismerte fel, plagizálással gyanúsította meg hallgatóját, és szólt Márton Lászlónak, hogy ellopták szövegét. Gerőcs büszke rá ma is, hogy ezzel vádolták meg. Korrekt kapcsolat fűzi volt mentorához, és hogy saját lábon jár, nem szorul segítségre, úgy éli meg, entitása megkérdőjelezhetetlenné vált.
 
Programszerűen az emlékezet (leszámolás, emlékezet-roncsolt figura stb.) kérdéseit feszegeti és boncolja, járja körül legújabb írásaiban. Ez a történet valójában nem egy megtörtént esetről szól, hanem sok-sok meg nem történt esetről, amiknek ugyanakkor meg kellett volna történniük. Hogy miért? Azért, mert egyes emberekről, akiknek emberségük a környezetük szemében legtöbbször csak fonákságaiban és visszásságaiban mutatja meg magát, sokkal többet mondanak azok az emlékek, amelyekkel nem rendelkeznek, mint azok, amiket ténylegesen megéltek. (Valójában Juli)
 
Az első könyvesek paráját neked sikerült megúsznod, teszi fel a kérdést Falvai. Gerőcs nem parázik, első kötetét nem olvassa, de szereti, nem döngöli földbe. Az ÉS-ben megjelent kritikát apja adja a kezébe, a kritika nem volt kedvező, de a többi recenzió igen. Nem tagadja a szövegek esendőségét, emberi viszonyt alakított ki velük, ismeri őket. Pontot tesz a végére. És nem elmélkedik rajta, hogy első kötete miért nem jelent meg időben az Ulpius-háznál, bár pályadíjat nyert.
 
Tizenkét évesen már regényt ír, idézi Örkényt, aki szerint a regényíró ötven évesen születik, ellentmond neki, amikor kimondja, a regényírást nem lehet tanulni, vagy regényírónak születünk, vagy nem, a kor nem számít. Amikor novellát ír, akkor is regényt akar írni, de nem megy, nem regény születik, hanem novellafüzér. Paradoxon regényt írni. Van-e regénykényszere? Nincs. Tizenöt-tizenhat évesen az egyik rajzórán Gerőcs összegyűr egy papírlapot, és azt rajzolja le. Túl okos, túl ügyes, túl fineszes. Legnehezebb megoldás. Pszichológushoz kerül. Most is a nehezebb megoldást választotta, regényt írt, amely kiadásra vár.
 
A Sehol atyám-ból olvas fel. Ezen a napon tért vissza az Édenbe. Lába már göcsörtös volt, keze törődött. A fejét szinte egyáltalán nem tudta megtartani, ezért a lába elé gördülő köveket figyelte. Botladozott. Káin és Ábel története. Az övé, működik az emlékezet. Vezet bennünket a szöveg. A novella végén: Ám ahogy lenni szokott, most is volt egy szemtanú, a kis Énós, Séth fia, aki visszaszaladt a házba Évához, ám az asszony bármennyire faggatta, Énós nem szólt egy szót sem, soha többé. Gerőcs nem Énós, nem hallgatásra született.
 
Demokrata, de nem demokratizálható a művészet, érzi, hogy mint író távol van az olvasótól, és ez nem Hollywood öröksége, hanem a XIX. századé. Az irodalom létjogosultsága nem magától értetődő gesztus, és nem lehet szabadulni az elefántcsonttorony mítoszától, a magányos művésztől. Haragot érez, nem felelősséget, hogy a stigmák uralják olvasó és író viszonyát. Borostás arc, szenvedélybetegség, két végről égeti a gyertyát, ez az író. Ma sem olvasnak többen, mint az antikvitásban, ahol szintén csodabogárnak számított az író. A Varázsfuvola óta lehet arról beszélni, hogy a populáris regiszter és a magas művészet elválik egymástól. A költők is ludasak a mítoszteremtésben. Rájátszanak. Tényleg borostásak, tényleg alkoholisták. …egy biciklinek nincs három kereke, még egy tandemnek sem. Költői szöveg, talán inkább a valóság mély ismeretére utal, ahol azonban nem lehetetlen, hogy van egy olyan bicikli, amelynek valóban három kereke van.
 
Van, akire felnézek, mondja, sőt majmolta is kedvenceit. Mészöly Miklós kikerülhetetlen személy, példakép. A Privát Mészöly dokumentumfilm ötlete tőle származik, kedvese, Dér Asia filmes, az ő révén született meg az alkotás (12-en beszélnek Mészölyről, köztük van Krasznahorkai, Esterházy, Nádas, Kukorelly), amelyet elsőnek a PIM-ben mutattak be. Mészöly magánéletét is sikerült a filmben felidézni, az egyik szerető által. Huszonkét órányi anyagból lett két óra. Mészöly Film című könyve első olvasatra érdektelen szöveg, a második olvasat után minden megváltozott. Mai napig tart a Mészöly szövegéhez való vonzódás. A vizuális társművészetek hogyan narrálhatók az irodalomban (kép, festmény, fotó, film), mindmáig izgatja.
 
Thomas Mann Varázshegye szintén kedvenc mű, egy mondatban elmondható a története, krimi, ezer oldalon. Becsapás az, ha azt hisszük, a történet önmagában is hat. Hogyan van elmondva a történet, az számít, benne az alkotó gondolkodásbeli hajlandósága. Falvai szerint Gerőcs nagy távolságot tart a szereplőktől, gyakoriak a kiszólások a szövegből, a nézőpontváltások. Már nem lehet a klasszikus módon történetet elmesélni. Gerőcs skáláról beszél, a klasszikus történet elbeszélés az egyik oldalon, az eltávolított szöveg a másikon. A két végpont Hrabal és Thomas Mann. Hrabal is zseniális, de nincs nagy regénye. 
Gerőcs a Lecsókolomozott című novelláját olvassa fel. Nem szívesen csinált semmit. Márminthogy mindig kellett valamit tennie, a semmit nem szerette; mint akinek a létszorongása is csak megszokás. Megszelídített alhasi neurózis (pszichoszomatikus bélflóra-működés).
 
Szóval a feleség-kérdés. Kényes ügy. Hősünknek sokféle nővel, bakfissal, nőcskével, nődémonnal (főként ilyennel!), asszonnyal (ilyennel egyszer sem), lánnyal és kiscsajjal volt már dolga, és hát egyik sem volt sima ügy, egyiknél-másiknál azt a biz. fogköves fogát is kis híján (foghíján: sok!) otthagyta, ott, a szétburmolt ágyban, a szétkúrt, véreslepedőjű, hancúr-plédben, a pállott légköbméterekben röppenő székek és dohányzóasztalok rajzolta frontvonalon, de aztán… Aztán mi? Jött ez a másik. Mindig a másik.
 
Gerőcs zöld, felgyűrt ujjú pólóban, gondosan megnyírt, sűrű hajjal, farmerban ül előttünk; amikor olvas, felnéz, kinéz a szövegből, mert hallja, kopognak egy ajtón, valaki éppen lejön vagy felmegy a lépcsőn. Mindkét szöveg, amit felolvas erős, gördülékeny, nyelvében megformált írás, gondosan felépített konstrukcióra épül. A megakasztott mondatok uralják, Thomas Bernhard hátravetett mondataira gondolok, de az ő neve el sem hangzik. Új novellás kötete a Scolar kiadónál jelenik meg, Tárgyak címmel a Könyvhétre. A lét mint egy nehéz illat. Szaglik a lét, nemhiába. Tyúkhúslevesül. (Persze, hogy az anyám főzi. Muter! Ki más?)
 
Falvai Mátyás kérdései gördülékennyé tették a beszélgetést, észre sem vettük, letelt a másfél óra. Fiatal prózaírók egymás között.
 
Szöveg és fotó: Kölüs Lajos

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://prozarazas.blog.hu/api/trackback/id/tr214500639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása