Prózarázás

Irodalmi beszélgetéssorozat, amelyben természettudományos igénnyel mérjük fel mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. . .

Fotók/Videó/Audió

2012.11.13. 23:31 prozarazas

Prózarázás s02e02 - Nagy Gergely

nagy_gergo2.JPG

A FISZ szervezésében folytatódik a Prózarázás második évada, amely az év végéig négy teljesen eltérő karakterű, prózát (is) író szerzőt mutat be a Púder Bárszínházban.

Az első vendég Térey János volt, novemberben és decemberben pedig találkozhatunk még Nagy Gergellyel, Baráth Katalinnal és Cserna-Szabó Andrással.

A második vendég tehát NAGY GERGELY lesz. Gergely 1992-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán. 1992 és 2000 között kulturális és oktatási televízió műsorokban dolgozott és dramaturg feladatokat végzett az ország több színházában. Zenészként is aktív, számos zenekarban játszott basszusgitárosként. Első prózai szövegei 1998-ban jelentek meg. Kötetei: Adjatok egy pontot (novellák, Palatinus, 2001); Basszus! – Zene és szöveg (kisregény, Palatinus, 2003); Angst (regény, Ulpius Ház, 2007).

"Zene, média, film, barátság, szex, képregény, cégbirodalom, csillogás, Budapest, szemét, fiatalság, tündöklés és bukás, harc és elernyedés, másolatok, idézetek – mindezek kulcsszavak Nagy Gergely angst című regényéhez, mely a világ vége után, azaz a jelenben játszódik."
(Balogh Endre, prae.hu)

Időpont: 2012. november 15. (csütörtök), 19 óra
Helyszín: Púder Bárszínház, 1092 Budapest, Ráday u. 8. (Pinceklub)

Házigazda: Falvai Mátyás

www.puderbar.hu

www.prozarazas.blog.hu

www.facebook.com/prozarazas

Szólj hozzá!


2012.10.09. 15:05 prozarazas

Prózarázás s02e01 - Térey János - Indul az új évad!

térey.jpg

A FISZ szervezésében elindul a Prózarázás második évada, amely az év végéig négy teljesen eltérő karakterű, prózát (is) író szerzőt mutat be a Púder Bárszínházban.

Az első este vendége Térey János lesz, akinek 1997-es Termann hagyományai című novelláskötetének alaposan átdolgozott új kiadása 2012-ben jelent meg a Libri Kiadónál Termann hagyatéka címmel. A beszélgetés központjában az elsősorban költőként és drámaíróként ismert Téreynek ez a kötete áll majd, de szó esik a Protokollról, friss esszékötetéről (Teremtés vagy sem – 2012, Libri), a felsőközéposztályról/-nak szóló drámákról, Budapestről, a Városról, és a kétes emlékű kilencvenes évekről is.

A sorozat további részeiről hamarosan friss infókkal szolgálunk a www.prozarazas.blog.hu és a www.facebook.com/prozarazas oldalon.

Helyszín: Púder Bárszínház (1092 Budapest, Ráday u.8.)

Időpont: 2012. október 10. (szerda), 19:00

Beszélgetőtárs: Falvai Mátyás

Szólj hozzá!


2012.06.03. 18:38 prozarazas

Olvass Bencsik Orsolyát online!

Néhány szöveg étvágygerjesztőnek a keddi (június 5.) beszélgetéshez Bencsik Orsolyával:

 

Zongora birssel

http://ambroozia.hu/index.php/bencsik-orsolya

 

Fürdés

http://www.litera.hu/hirek/bencsik_orsolya_furdes

 

Galip utolsó előtti tárcája

http://www.barkaonline.hu/tarca/2266-bencsik-orsolya-tarcaja 

Szólj hozzá!


2012.06.03. 18:31 prozarazas

Prózarázás vol. 7. - Bencsik Orsolya

A FISZ és a Púder Bárszínház bemutatja:
 
PRÓZARÁZÁS
- Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal -
 
 
Idei utolsó állomásához érkezett a Prózarázás című sorozat, amelyben a fitalabb korosztályhoz tartozó prózistákat lát vendégül a házigazda, Falvai Mátyás. Azért prózaírókat, mert a lírközpontú hazai irodalmi életben róluk kevesebb szó esik. Másfelől pedig azért, mert ezekkel a beszélgetésekkel igyekszünk eloszlatni az íróval kapcsolatos sztereotíp elképzeléseket, természettudományos igénnyel akarjuk megmutatni mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. A sorozat korábbi vendégei Szabó Tibor Benjámin, Gerőcs Péter, Csapody Kinga, Csepregi János, Darvasi Ferenc és Grecsó Krisztián voltak. Utolsó vendéjünk Bencsik Orsolya lesz
 
Bencsik Orsolya (1985, Topolya-Szerbia) - az SZTE-BTK filozófia-magyar szakán diplomázott. Régebben verset, prózaverset, újabban rövidprózát, novellát ír, ritkábban kritikát, esszét, és szerbről magyarra fordít. Első kötete: Kékítőt old az én vizében (2009, Forum, Újvidék - Sinkó-díj). Második könyve a JAK-nál jelent meg a 2012-es Ünnepi Könyvhétre időzítve Akció van! címmel.
 
Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.
Időpont: 2012. júnus 5. (kedd), 19:00
 
Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:
 
Csatlakozz az eseményhez és hívd meg ismerőseidet itt:
 
Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:
 
Háttérinfók:
 
A rendezvényt támogatta:
MASZRE
NKA Márai-program

JAK 

Szólj hozzá!


2012.05.16. 14:17 prozarazas

Olvass Grecsót online!

Keddi (május 22.) beszélgetésünkhöz némi ízelítő Grecsó Krisztián online is fellelhető szövegeiből:

 

Kút, ház (magánskanzen, múzeumhelyek kilátással)

http://mozgovilag.com/?p=4914 

 

A város meg a nő

http://barkaonline.hu/tarca/1588-grecso-krisztian-tarcaja

 

Kelj fel és járj

http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=918

 

Kerék alá tesznek

http://barkaonline.hu/tarca/1298-grecso-krisztian-tarcaja

Szólj hozzá!


2012.05.16. 14:14 prozarazas

Prózarázás vol. 6. - Grecsó Krisztián

 

A FISZ és a Púder Bárszínház bemutatja:

 

PRÓZARÁZÁS

- Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal -

A Prózarázás című sorozatban a fiatalabb korosztályhoz tartozó prózistákat lát vendégül a házigazda, Falvai Mátyás. Azért prózaírókat, mert a líraközpontú hazai irodalmi életben róluk kevesebb szó esik. Másfelől pedig azért, mert ezekkel a beszélgetésekkel igyekszünk eloszlatni az íróval kapcsolatos sztereotip elképzeléseket, természettudományos igénnyel akarjuk megmutatni mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. Eddig Szabó Tibor Benjámint, Gerőcs Pétert, Csapody Kingát, Csepregi Jánost és Darvasi Ferencet láttuk vendégül. Hatodik vendégünk Grecsó Krisztián lesz.

GRECSÓ KRISZTIÁN A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása (Magvető). 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (Magvető), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul is megjelent. Következő regénye, a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba.

A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó aktualizálva továbbgondol. (Forrás: wikipedia)

 

A sorozat utolsó estje:

Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya

 

Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.

Időpont: 2012. május 22. (kedd), 19:00

 

Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:

http://www.facebook.com/prozarazas

 

Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:

 

A rendezvényt támogatta:

MASZRE

NKA Márai-program

JAK

 

Szólj hozzá!


2012.05.10. 16:51 prozarazas

Bélflórák, fogkövek és NH, a novellahős, aki gyakran néz ki az ablakon

Az éjszaka későbbi részében a stoppolás nem volt elképzelhető, az utakon ugyanis már
senki nem közlekedett. Kronovnyik Ádám, ez a daliás férfi kénytelen volt hát gyalogszerrel
elindulni az országúton, Budapest felé. (Hazaút) Gerőcs Péter (27) születésénél fogva Budapesten él, és szülővárosát hosszabb időre sohasem hagyta el. Mindig otthon van. Az ars poeticára utaló kérdésnél fejti ki, hogy fontos számára a tér és az idő, amely valójában egy, nem párhuzamosítható. Egykori mentorát, Márton Lászlót idézi., de már a maga tapasztalatát fogalmazza meg, amikor a történetben a jellem formálását, kidolgozottságát tekinti a legizgalmasabb feladatnak. Mi a legfontosabb a prózában kérdésre is ezt válaszolja.
Márton László hatása alól nehéz volt szabadulnia és mesél egy történetet. Szakdolgozatában két szerző szövegét veti egybe, Mészöly Miklósét és Márton Lászlóét. Mint utóbb kiderül, mindkét szöveg sajátja, de egyetemi tanára ezt nem ismerte fel, plagizálással gyanúsította meg hallgatóját, és szólt Márton Lászlónak, hogy ellopták szövegét. Gerőcs büszke rá ma is, hogy ezzel vádolták meg. Korrekt kapcsolat fűzi volt mentorához, és hogy saját lábon jár, nem szorul segítségre, úgy éli meg, entitása megkérdőjelezhetetlenné vált.

Szólj hozzá!


2012.05.10. 12:26 prozarazas

Spot

 

Szólj hozzá!


2012.05.07. 12:46 prozarazas

Olvass Darvasi Ferencet online!

Két novellát ajánlunk Darvasi Feritől kedvcsináló gyanánt a csütörtöki (május 10.) beszélgetéshez:

 

Jó éjt!

http://www.ambroozia.hu/index.php/darvasi-ferenc

 

Meglepetés

http://www.kortarsonline.hu/2011/12/meglepetes/2513

Szólj hozzá!


2012.05.07. 12:20 prozarazas

Grecsó Krisztián: Darvasi Ferenc "Elválik" c. kötetről

Darvasi Ferenc első kötete Elválik címmel jelent meg a 2012-es Könyvfesztiválra. Grecsó Krisztián (a Prózarázás következő vendége) így ajánlja a novellákat a kötet fülszövegében:

„Vétkes szerelmek, kis pillanatok, szorongások, egy palack finom, lehetetlenül drága bor, egy el nem álmodott álom, egy soha meg nem kapott állás. Házmesterek, előtáncolók, paprikajancsik, megcsalt

 

férjek és elfeledett feleségek. A mi életünkről, a mi kis életünk intim pillanatairól ír Darvasi Ferenc – ezeket találják e kötet tűpontos novelláiban. Szerzőnk finom mesélő, nem ítélkezik, nem barátkozik, nem rág szájba semmit, csak jönnek ezek a gangos, folyóparti, félhomályos történetek, faluról és a körútról, és majd az olvasó belakja őket, majd az olvasó rostál, ha akar. Darvasi Ferenc olyan okosan és fegyelmezetten adagol, ahogyan a már sok kötetes, rutinos, megért szerzők szokták, akikkel már nem rohan az idő. Pedig vele még rohan, ez az első novelláskötete, és mégis ilyen igazi zamatos, érett darabbal állt elő. Jó darab ez, remek szövegekkel, melyek nem untatnak, melyek segítenek, hogy velünk se mindig rohanjon ez a hűtlen élet. Emlékeket szövő írások, mondanám róluk, ha nem félnék a nagy szavaktól, és ha illene ilyesmi ezekhez a szigorúan faragott, kis világokhoz.”

(Grecsó Krisztián)

 

Szólj hozzá!


2012.05.07. 10:37 prozarazas

Prózarázás vol. 5. - Darvasi Ferenc

A FISZ és a Púder Bárszínház bemutatja:
 
PRÓZARÁZÁS
- Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal -
 
A Prózarázás című sorozatban a fiatalabb korosztályhoz tartozó prózistákat lát vendégül a házigazda, Falvai Mátyás. Azért prózaírókat, mert a líraközpontú hazai irodalmi életben róluk kevesebb szó esik. Másfelől pedig azért, mert ezekkel a beszélgetésekkel igyekszünk eloszlatni az íróval kapcsolatos sztereotip elképzeléseket, természettudományos igénnyel akarjuk megmutatni mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. Eddig Szabó Tibor Benjámint, Gerőcs Pétert, Csapody Kingát és Csepregi Jánost láttuk vendégül. Ötödik vendégünk Darvasi Ferenc lesz.
 
DARVASI FERENC 1978-ban született a Békés megyei Gyomán. Főiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán, az egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Dolgozott a Ráday Gyűjtemény Könyvtárában, illetve az Országos Széchenyi Könyvtárban. Két éve a Bárka folyóirat szerkesztője. Elnyerte a Bárka és a Vörös Postakocsi folyóirat díját (2008), valamint a Király István-díjat (2011). Novellái az Alföldben, az Ambroozia.hu-n, a Csillagszállóban, az Élet és Irodalomban, Forrásban, Kortársban, Látóban, Műútban, Nagyításban, Tiszatájban, Új Forrásban és A Vörös Postakocsiban jelentek meg. Jelenleg Budapesten él.
 
A sorozat további estjei:
Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián
Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya
 
Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.
Időpont: 2012. május 10. (csütörtök), 19:00
Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:
 
Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:
 
Háttérinfók:
 
A rendezvényt támogatta:
MASZRE
NKA Márai-program
JAK

 

Szólj hozzá!


2012.04.23. 11:43 prozarazas

Olvass Csepregi Jánost online!

Csepregi János Az amerikai fiú c. kiadás előtt álló regényéből ajánlanánk pár írást szíves figyelmetekbe a regény blogjáról, ahol a szöveg részletein kívül parodisztikus álhírek, közéleti publicisztikák, vélemények is helyet kapnak.

 

Íme két részlet Az amerikai fiúból:

http://azamerikaifiu.blog.hu/2012/04/19/verre_szomjazva_skalpra_ehezve

 

http://azamerikaifiu.blog.hu/2012/03/15/takarekossag_vidam_nyar

 

 

Szólj hozzá!


2012.04.23. 10:49 prozarazas

Prózarázás vol. 4. - Csepregi János

A FISZ és a Púder Bárszínház bemutatja:
 
PRÓZARÁZÁS
- Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal -
 
A Prózarázás című sorozatban a fiatalabb korosztályhoz tartozó prózistákat lát vendégül a házigazda, Falvai Mátyás. Azért prózaírókat, mert a líraközpontú hazai irodalmi életben róluk kevesebb szó esik. Másfelől pedig azért, mert ezekkel a beszélgetésekkel igyekszünk eloszlatni az íróval kapcsolatos sztereotip elképzeléseket, természettudományos igénnyel akarjuk megmutatni mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. Eddig Szabó Tibor Benjámint, Gerőcs Pétert és Csapody Kingát láttuk vendégül. Negyedik vendégünk Csepregi János lesz.
 
CSEPREGI JÁNOS, író, költő. 1980-ban született Pécsett. Gyermekkorát Simontornyán töltötte. Tanulmányok: PTE IGYFK, SSTF, SOTE ETK. Főként prózát ír, időnként verset, kritikát. 2006 és 2011 között Mészáros Mártonnal a Fiatal Írók Szövetségének FISZ-könyvek könyvsorozatának szerkesztője. 2008-ban Junior Prima díjat és Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat nyert, 2010-ben NKA egyéni alkotói ösztöndíjat kapott. A FISZ elnökségének tagja. Kötetei: Mindennapi legendák (FISZ, 2005, novellák), Ímé, a test (FISZ-Napkút, 2008, versek), Az amerikai fiú (regény, megjelenés előtt). Az írás mellett szociális területen is dolgozik a családon belüli erőszak áldozataival.
 
 
A sorozat további estjei:
Május 10. (csütörtök): Darvasi Ferenc
Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián
Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya
 
Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.
Időpont: 2012. április 24. (kedd), 19:00
 
Csatlakozz az eseményhez, és ajánld ismerőseid figyelmébe itt:
 
Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:
 
Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:
 
Háttérinfók:
 
A rendezvényt támogatta:
MASZRE
NKA Márai-program
JAK

Szólj hozzá!


2012.04.11. 17:48 prozarazas

Olvass Csapody Kingát online!

Szokásunkhoz híven egy kis étvágygerjesztő a csütörtöki beszélgetés elé: két rövidpróza Kingától a Bárkaonline-ról, egy friss pedig az Ambroozia.hu-n.

Ideje van

http://ambroozia.hu/index.php/csapody-kinga-121

 

Primula

http://www.barkaonline.hu/tarca/1941-primula

 

 

ó, ió, ció, áció, káció, akáció, VAKÁCIÓ!

http://www.barkaonline.hu/tarca/1030-csapody-kinga-tarcaja 

Szólj hozzá!


2012.04.11. 17:40 prozarazas

Prózarázás vol. 3. - Csapody Kinga (április 12., csütörtök, 19 óra)

A Prózarázás harmadik vendége Csapody Kinga lesz. A helyszín változatlan: a Púder Bárban gyülekezünk április 12-én (csütörtökön), 19 órakor. A házigazda ez alkalommal is Falvai Mátyás lesz.

 

CSAPODY KINGA, író. Prózái többek között az Ex Symposionban, a Vörös Postakocsiban, a Vár Ucca Műhelyben jelentek meg. Kritikákat, tudósításokat, riportokat közölt az Élet és Irodalomban, a Litera.hu-n, az Új Könyvpiacban, az Irodalmijelen.hu-n, az Új Szóban. Végzettsége szerint magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár. 2012-től a Manó Könyvek Kiadó szerkesztője. Az Ir(T)áS Tábor és a FISZ Klubok szervezője (utóbbiak moderátora is). A Szépírók Társasága és a FISZ tagja. 2012-ben jelenik meg első novelláskötete a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában.

 

A sorozat további estjei:

Április 24. (kedd): Csepregi János

Május 10. (csütörtök): Darvasi Ferenc

Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián

Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya

 

Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.

Időpont: 2012. április 12. (csütörtök), 19:00

Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:

http://www.facebook.com/prozarazas

 

Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:

 

 

A rendezvényt támogatta:

MASZRE

NKA Márai-program

JAK

 

 

Szólj hozzá!


2012.04.11. 17:29 prozarazas

Visszhang Szabó Tibor Benjámin estjéről

Több tudósítás is megjelent az első Prózarázásról, amelyen Szabó Tibor Benjámin volt a vendégünk.

 

A Magyar Nemzet Online-on R. Kiss Kornélia közölt cikket az estéről:

http://mno.hu/grund/biznisz-es-minoseg-kozott-egyensulyozunk-1060434

 

A Kulter.hu-ra Pethő Anita írt helyszínit:

http://kulter.hu/2012/03/a-konyv-is-kuzdjon-az-olvasoert/

 

Mechiat Zina a Tiszatájonline.hu-ra írt:

http://tiszatajonline.hu/?p=2639

 

Csanda Mária az Irodalmi Jelenen számolt be az estről:

http://irodalmijelen.hu/node/13169

 

A Kultúra és Kritika blogján Németh Tamás írása olvasható:

http://kultura-es-kritika.blog.hu/2012/03/22/proza_razva_nem_keverve

 

Németh Dorka a Bárkaonline-ra írt egy beszámolót:

http://barkaonline.hu/helyszini-tudositasok/2636-alakulasrajz

 

Külön a Prózarázás-blogra Deák Csillag írt nekünk:

http://prozarazas.blog.hu/2012/03/21/van_egy_tortenetem

Szólj hozzá!


2012.03.22. 18:26 prozarazas

Olvass Gerőcs Pétert online!

 

A március 28-i beszélgetéshez némi előzetesként belinkelünk pár novellát Gerőcs Péter honlapjáról (ide kattintva elérhető), amelyet amúgy is érdemes böngészni, ha valaki kicsit jobban meg akarja ismerni jövő szerdai alanyunkat.

Nyári ebéd

A véres költő

Zombor és Goethe

Valójában Juli

Sehol atyám

Így már sokkal jobb

És még egy az Ambroozia.hu-ról:

Emlékezés-kísérlet

 

 

Szólj hozzá!


2012.03.22. 18:18 prozarazas

Prózarázás vol. 2. - Gerőcs Péter (március 28., szerda, 19 óra)

A Prózarázás második vendége Gerőcs Péter lesz március 28-án (szerda), 19 órától a Púder Bárszínházban (1092 Budapest, Ráday u. 8.). Pétert ez alkalommal is Falvai Mátyás kérdezi.

 

Gerőcs Péter 1985-ben született Budapesten, azóta is itt él. 5 éve publikál - novellát, regényrészletet, esszét és kritikát. Szerkesztője volt a Café Bábel és a Kilincs folyóiratoknak. 2010-ben jelent meg első kötete Zombor és a világ címmel a Scolar Kiadónál. 2012-ben fog megjelenni a Tárgyak című kötete ugyanitt. Tavaly végzett az ELTE esztétika-magyar szakán.

 

A sorozat további estjei:

Április 12. (csütörtök): Csapody Kinga

Április 24. (kedd): Csepregi János

Május 10. (csütörtök): Darvasi Ferenc

Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián

Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya

 

Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.

 

Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:

http://www.facebook.com/prozarazas

 

Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:

https://www.youtube.com/watch?v=c0nmvnR6JDg

 

Csatlakozz az eseményhez, és hívd meg Te is ismerőseidet itt:

https://www.facebook.com/events/356267074412121/

 

A rendezvényt támogatta:

MASZRE

NKA Márai-program

JAK

 

Szólj hozzá!


2012.03.21. 20:19 prozarazas

Van egy történetem

(fotó: Csapody Kinga)
 
Március 13-án este prózarázni voltam. Pinceklubban, a két hete megnyílt Púder Bárszínházban. Ne tévesszen meg senkit a púder szó, nem rózsaszín, csajos, sminktanácsadó klikkbe keveredtem. A székekre helyezett szórólap jelezte, irodalomtörténeti jelentőségű csendesülős, fiatal prózaírók bemutatását célzó első rendezvényen veszek részt. 
 
A házigazda, Falvai Mátyás (28), maga is prózaíró. Nem ült csendesen, ahogyan a sorozat első vendége, Szabó Tibor Benjamin (36) sem csendesült el a feltett kérdésektől. A rendezvény nem titkolt célja, hogyan lehetne az írókról kialakult sztereotípiákat, ha nem is lerombolni, de módosítani. Milyen kép él bennünk az írókról? A hollywoodi filmek és magazinok szerint szenvedélybeteg, balhés, de bájosan kópé, aki bajba keveredik, alkotói válságban szenved, drukkolunk neki, látjuk, hogy whiskyt vedelve egy régi Remington írógépen végül legépeli nagy művét, nagy siker, minden rendbe jön. A női írók meg életközi kríziseiket legyőzendő, spirituális megújulás céljából elutaznak Balira, Indiába stb. Majd náluk is jön a siker, helyreáll a megbomlott rend. Ha ez így van, ki nem szeretne női író lenni, és kríziseit egzotikus környezetben megoldani. 
 
A nem olvasó, vagy irodalmi rendezvényre nem járók számára a rendezvénysorozat szeretné hitelesen bemutatni, a fiatal nemzedékhez tartozó prózaírókon keresztül, milyen is az író a valóságban. Róluk méltatlanul kevés szó esik a versíró kollegáikkal ellentétben. A folyóiratokban nagy az arányeltolódás, négyszer annyi költő szerepel, mint prózás. A sorozat, érthető és nem bonyolult szaknyelven folytatott párbeszéddel mutatja be életútjukat, alkotói módszereiket, szövegeiket, választ keresve arra kérdésre, hogyan működik ez a furcsa gépezet, amit írónak nevezünk, milyen személyes problémáik adódnak írás közben, és milyen megoldásokat találnak az alkotás folyamatában.
 

Szólj hozzá!


2012.03.13. 15:23 prozarazas

Olvass Szabó Tibor Benjámint online!

Étvágygerjesztő gyanánt ajánlunk figyelmetekbe két novellát Szabó Tibor Benjámintól:

 

Kudarc

http://www.ambroozia.hu/index.php/szabo-tibor-benjamin

 

Egyszerű történet a halálról

http://www.irodalmijelen.hu/node/5578

 
 

Szólj hozzá!


2012.03.07. 14:59 prozarazas

Prózarázás vol. 1. - Szabó Tibor Benjámin (március 13. kedd, 18:00)

A Prózarázás című sorozatban a fitalabb korosztályhoz tartozó prózistákat lát vendégül a házigazda, Falvai Mátyás. Azért prózaírókat, mert a lírközpontú hazai irodalmi életben róluk kevesebb szó esik. Másfelől pedig azért, mert ezekkel a beszélgetésekkel igyekszünk eloszlatni az íróval kapcsolatos sztereotíp elképzeléseket, természettudományos igénnyel akarjuk megmutatni mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. Első vendégünk: Szabó Tibor Benjámin.
 
Szabó Tibor Benjámin 1976-ban születet Gyulán. Prózaíró, kritikus, szerkesztő. 2005 óta publikál. Az Új Könyvpiac felelős szerkesztője. Korábban dolgozott könyvtárigazgatóként, a Bárkaonline szerkesztőjeként és tanárként is. Eddig három kötete jelent meg: A Ciprusi király (regény, 2004), A lányos apák puskája (prózák, 2007), 47 - Démonok ideje (regény, 2004). Új prózakötete előkészületben van a Palatinus kiadónál Kamufelhő - Hűtlen apák kiskönyve címmel.
 
A sorozat további estjei:
Március 28. (szerda): Gerőcs Péter
Április 12. (csütörtök): Csapody Kinga
Április 24. (kedd): Csepregi János
Május 10. (csütörtök): Darvasi Ferenc
Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián
Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya
 
Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.
Időpont: március 13. (kedd), 18 óra
 
Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:
 
Jelezd itt, ha részt akarsz venni az eseményen:
 

 

Szólj hozzá!


2012.03.04. 19:53 prozarazas

Prózarázás

A FISZ és a Púder bemutatja:


Prózarázás

- Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal - 


Március 13. kedd: Szabó Tibor Benjámin

Március 28. szerda: Gerőcs Péter

Április 12. csütörtök: Csapody Kinga

Április 24. kedd: Csepregi János

Május 10. csütörtök: Darvasi Ferenc

Május 22. kedd: Grecsó Krisztián

Június 5. kedd: Bencsik Orsolya


Házigazda: Falvai Mátyás


Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), Budapest, 1092 Ráday utca 8.


Csatlakozz hozzán a Facebookon a legfrissebb infókért:

www.facebook.com/prozarazas


Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:

https://www.youtube.com/watch?v=c0nmvnR6JDg


A rendezvényt támogatta:

MASZRE

NKA Márai-program

JAK

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása